Izsák

Címlap > Bács-Kiskun megye > Izsák


Kőszeg utolsó rabbijára emlékeztek szombaton

vaol.hu :: A város utolsó rabbijára, dr. Linksz Izsákra és a kőszegi zsidóságra emlékeztek szombaton az egykori szegényház falánál, ahol felavatták az épület műemlék tábláját is.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Összefognak az erdélyi magyar pártok a nemzeti régiók polgári kezdeményezés sikeréért

pestisracok.hu :: Az erdélyi magyar pártok bejelentették kedden, hogy összefognak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés sikere érdekében. Erről Izsák Balázs SZNT-elnök, Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Korodi Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) képviselőházi frakcióvezetője számolt be, [...]

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Hat iskola, tíz csapattal képviseltette magát az egerszegi Harry Potter vetélkedőn

zaol.hu :: Ékesen cáfolta a közkeletű benyomást a nem mindennapi vetélkedő pénteken, amelyet az Izsák-iskola szervezett a zalai általános iskolák felső tagozatosainak. A gyerekek igenis olvasnak, sőt, akár hét vastag köteten is átrágják magukat, ha leköti őket az olvasmány. A különös vetélkedő, különös köntösben a Harry Potter könyvek világát választotta tárgyául.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Felszentelték II. János Pál szobrát Izsákon

baon.hu :: Ünnepélyes szentmisét tartott, majd megáldotta Szent II. János Pál mellszobrát Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek vasárnap az izsáki Szent Mihály templomban.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Megáldották Szent II. János Pál pápa ereklyéjét Izsákon

baon.hu :: Ünnepélyes szentmise keretében áldotta meg Szent II. János Pál pápa vérereklyéjét vasárnap délelőtt Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek az izsáki Szent Mihály templomban.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Fölényesen győzött a KLC Izsákon

baon.hu :: A forduló előtt a 8. helyen álló Izsák a Kecskeméti LC-t látta vendégül a megyei másodosztály bajnokság Északi csoportjában, a 8. fordulóban. A mérkőzés a vendégek fölényes győzelmét hozta.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Fának hajtott egy autó Izsák közelében

baon.hu :: Félpályán lezárták az Ágasegyházára vezető utat.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Iskolatalálkozót tartottak az egykori izsáki tanyai iskolában

baon.hu :: Szombaton tartották meg Izsákon a Gedeon dülői volt tanyai iskola öregdiák találkozóját.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Gyertyagyújtással és felvonulással emlékeztek elhunyt társukra a motorosok

baon.hu :: Harminc motoros gyűlt össze vasárnap délelőtt Kecskeméten, az Izsáki útnak annál a pontjánál, ahol másfél hete egy barátjuk autónak ütközött.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Jövő nyáron készül el a campus

baon.hu :: A korábban tervezett idén szeptemberi átadás helyett a jelenlegi információk szerint jövő júniusra készül el a Neumann János Egyetem kecskeméti, Izsáki úti új campusa.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Kigyulladt egy szemétlerakó Izsákon

baon.hu :: Kigyulladt kedden reggel és mintegy ezer négyzetméteren ég a kommunális hulladék egy szemétlerakóban Izsák külterületén.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


2018 tavaszára csatlakozhat be a kecskeméti északi elkerülő az autópályába

baon.hu :: 2018 márciusára készülhet el a kecskeméti északi elkerülő út hiányzó, 5-ös főút és M5-ös autópálya közötti szakasza. Az Izsáki út négysávúsítása egyelőre csak kis szakaszon lehetséges. Az aluljárót nem zárnák le teljesen az átépítés idejére.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Kigyulladt egy barkácsáruház homlokzati felirata Kecskeméten

baon.hu :: Tizenöt munkatársnak és húsz vásárlónak kellett elhagynia az Izsáki úti épületet.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Impozáns lesz az új kecskeméti campus

baon.hu :: Lapunk megkapta az új kecskeméti főiskolai közgazdasági kar látványterveit. Igencsak impozáns lesz az új campus, ha ebben a formában valósul meg az Izsáki úton, a kórház már lebontott tömbje helyén.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook